Egérke és Ördög hosszú évek óta jó barátok voltak, és sok kalandon osztoztak, de ezúttal valami másra vágytak. Egy téli estén, mikor a csillagok úgy ragyogtak, mintha titkokat suttognának, Ördög előhúzott egy régi térképet.
„Ez itt a Tükör Labirintusa,” mondta, a térképet kiterítve Egérke elé.
„Azt mondják, aki megtalálja a közepét, olyan igazságokra lel, amikre talán nem is készült fel.”
Egérke kíváncsisága felébredt, és már másnap útnak indultak.
A labirintus bejáratát egy jégből készült kapu őrizte, amelyen az állt:
„Lépj be, de csak akkor, ha szembenéznél önmagaddal.”
Egérke és Ördög tétovázott, de végül összeszedték a bátorságukat. Ahogy beléptek, a tükrök azonnal körülvették őket, mindegyikük más-más emléket és érzést tükrözött vissza.
Egérke meglátta magát, amint egy régi barátját cserbenhagyta, míg Ördög szembesült a döntésekkel, amik másokat sebeztek meg.
„Ez nehezebb, mint gondoltam,” suttogta Ördög.
Ahogy haladtak előre, a tükrök nemcsak a múltat mutatták meg, hanem a lehetséges jövőképeket is. Az egyik tükörben Egérke látta magát, amint magányosan öregszik meg, míg Ördög egy kihalt tájon bolyongott.
„Talán azért mutatják ezt, hogy megértsük, mi a fontos,” mondta Egérke.
Úgy döntöttek, hogy nem a félelmeikre összpontosítanak, hanem arra, hogyan formálhatják a jövőt. Ez az elhatározás egy fényes ösvényt nyitott meg előttük.
Az ösvény végén egy hatalmas, aranykeretes tükör állt. A tükörben nem más volt, mint maga a jelen. Egérke és Ördög meglátták önmagukat, ahogy most vannak: hibákkal és erősségekkel együtt.
„Ez vagyok én,” mondta Egérke csendesen. „Nem tökéletes, de igyekszem.”
Ördög bólintott. „Talán a legnagyobb igazság az, hogy mindig van lehetőség változni.”
A tükör ekkor szétrepedt, és a darabjai szivárványszínű fénnyé váltak.
Ahogy kiléptek a labirintusból, a hideg éjszakai szél megcsapta az arcukat, de mindketten könnyebbnek érezték magukat. A csillagok ugyanúgy ragyogtak, de mintha most egy kicsit közelebb lettek volna.
Egérke és Ördög megfogadták, hogy ezentúl tudatosabban élik az életüket, és jobban figyelnek arra, ami igazán számít: egymásra és a körülöttük lévőkre.
