Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici, szürke egérke, aki nagyon kíváncsi természetű volt. Egérke imádott bújócskázni a rét szélén lévő magas fűben. Egy nap azonban, mikor éppen egy fűcsomó mögé rejtőzött, egy vidám ugatásra lett figyelmes.
A hang egy fekete foltos kiskutyától jött, aki körbe-körbe ugrándozott egy fa körül.
„Hát te ki vagy?” – kérdezte Egérke.
„Én Ördög vagyok, de ne ijedj meg! Csak azért hívnak így, mert fekete foltos vagyok, és nagyon szeretek játszani!” – mondta a kiskutya, miközben a farka vidáman csóvált.
„Játszunk együtt!” – kiáltott Egérke, és elszaladt, hogy elbújjon.
Ördög izgatottan rohant utána, szimatolva kereste a búvóhelyet. Mikor megtalálta Egérkét egy fa gyökerei között, mindketten nevetve ugráltak egyet.
A két új barát ezután felváltva bújt és keresett. Egérke az apró lyukakba bújt, ahová Ördög nem fért be, de a kiskutya sem adta fel: mindig türelmesen várt, amíg Egérke előbújt. Ördög pedig úgy futott körbe a réten, hogy Egérke sosem tudta, merre tűnik fel legközelebb.
Amikor a nap lenyugodott, Egérke és Ördög együtt pihentek meg egy nagy fa tövében.
„Ez volt életem legjobb napja!” – mondta Egérke.
„Én is így érzem!” – válaszolta Ördög, miközben boldogan hajtotta fejét Egérke mellé. Így kezdődött a két kis barát véget nem érő barátsága.
